Chapter 7. - Azért szólhattatok volna!

Sziasztok kedves olvasóim!:)

Nagyon sajnálom, hogy ilyen későn hozom az új fejezetet, de a számítógépem úgy döntött, hogy önnálló életet él, és gyakorlatilag egész késődélután/este azzal szórakoztam, hogy ne törlődjön ki minden a gépmemóriából. Nagy küzdelem árán, de új résszel jelentkezem. Ebből a fejezetből megtudhatjátok, hogy a múltkori rész végéhez mi fűződik, vagy mi volt az az elképzelhetetlen dolog, amit Nináék láttak. Jó olvasást!

Have a nice day guys!:) xx Ani

Nem hittem a szememnek. Hirtelen azt éreztem, hogy menten összeesem, ha nem ülök le most azonnal. Az volt a szerencsém, hogy Lottie erősen megragadott a csuklómnál fogva, nehogy elájuljak, hiszen láthatta rajtam, hogy egészséges színből az arcom falfehérre változott egyetlen – na jó, pár – másodperc alatt.

Egy fekete kisbusz parkolt a ház előtt, aminek az ajtaján, mikor az kinyílt, egy szőke, fehér bőrű, viszonylag alacsony srác lépett ki. Rögtön felismertem, habár arcát egy hatalmas napszemüveg, és egy kapucni fedte. Sorban szállt ki még három fiú. Az egyiknek tökéletesen felzselézett, égbe meredező fekete haja volt, és kreolbarna bőrszíne, egy másik fiúnak is kapucni volt a fején, de göndör, mogyoróbarna göndör fürtjei kilógtak itt-ott, valamint kissé a szemébe lógtak, és végül a harmadik, nagyjából tizenkilenc évesnek kinéző fiú egész fejét kapucni takarta – csakúgy mint a szőke srácét, aki legelőször kiszállt és a bongyor gyerekét -, de alkarján ott virított a jellegzetes tetoválása, a négy nyíl, minek alapját szinte rögtön be tudtam azonosítani a kilétét.

- Ez nekem túl sok. – suttogott tágra nyílt szemekkel Emma. Lefagyva bólintottam, May viszont berohant a házba Louis-ért, aki pár másodpercen belül Eleanorral, Marie-vel és Jay-jel karöltve szaladt ki, arcuk értetlenséget tükrözött.

- Fiúk? Mi a… - kezdte Louis, de még mielőtt befejezhette volna, a göndör hajú srác odament hozzá és a kezébe adta a bőröndjét.

- Bocs, Lou de nekem Niall bőröndjeit kell vinnem. Berakott egy csomó kaját az útra, aminek csak a felét ette meg. – vágott egy grimaszt Harry.

- Tudod, hogy mindig éhes vagyok. Az pedig nem az én hibám, hogy olyan szendvicseket csomagoltatok, amit nem szeretek. – háborodott fel az említett szőke fiú.

- Állj, állj, állj! – kiáltotta Louis. – Mégis milyen útra? És miért vagytok itt? És mik ezek a bőröndök? – fordult körbe értetlenül a legidősebb One Direction tag.

- Talán menjünk be, és ott megmagyarázunk mindent. – szólalt meg higgadt hangon Liam, aki abban a pillanatban húzta le fejéről a kapucnit, így megbizonyosodhattunk róla, hogy tényleg ő az.

- Akkor gyertek be gyerekek. – intett mosolyogva Jay, mire mindhárom fiú megölelte őt üdvözlésképpen.

- Lottie, azt hiszem, menjünk egy kicsit később Lolához. Kíváncsi vagyok erre a magyarázatra. – fordult Emma a tizennégy éves lány felé, aki csak bólintott egyet. Úgy látszik, ő sem igazán tudja, mi folyik itt.

- Szóval, elmesélnétek nekem végre kedves öcsikéim, hogy mi a fenét kerestek itt? – szólalt meg Louis idegesen, de hangja mégis nyugodtságot tükrözött.

És elmondták. A menedzsment szerint jót tenne a fiúknak némi szünet, hiszen egészen idáig turnéztak, ezért kaptak két és fél hónap szabadságot. Azzal a feltétellel, hogy maximum egy hónapot tölthetnek külön, a hátralévő időt, pedig együtt. Senki sem értette igazán, hogy ez mit takar, így Liam felvilágosított minket – igen még az érintett maradék négy fiút is -, hogy ez azt jelenti, hogy azt a másfél hónapot, amit együtt kell tölteniük, azt egy városban. Nem kell egy házban élniük, ha nem akarnak, csak maradjanak mind az adott városban.

- És? Csakhogy tudjátok! Én nem vagyok hajlandó innen elmenni nyár végéig, hiszen végre van egy kis idő, amit a családommal tölthetek, azután, hogy minimum öt hónapja nem láttam őket. – mondta kissé bunkón Louis, mire Liam, mintha csak tudta volna előre a választ, bólintott egyet.

- Igen, sejtettük, hogy ezt fogod mondani, ezért lerendeztük, hogy nyár végéig kiveszünk itt, Doncasterben egy nagy családi házat, amibe beköltözünk mind, illetve te nem, csak Liam, Danielle, Zayn, Perrie, Niall és én, és így akkor megyünk el innen, amikor akarunk, miközben betartjuk azt, hogy egy városban élünk. – szólalt meg Harry. Ránéztem. Az ő smaragdzöld szemei is engem fürkésztek, néhány kósza tincs az arcába lógott. Farmerje tetejét, amely hanyagul lógott a derekán, eltakarta a fehér pólója. Visszatértem az arcához. Pimaszul elmosolyodott, azt konstatálva, hogy láthatóan jó alaposan végigmértem. Az arcom színe akkor szerintem már egy paradicsoméra hajazott. Gratulálok Nina!  *taps*

Mindannyian átgondoltuk a hallottakat, és rájöttünk, hogy ez egyáltalán nem egy hülye ötlet, sőt…

- Jó, jó, de azért szólhattatok volna, mielőtt idecsődültök mindannyian! – mondta Louis mostmár mosolyogva. Visszakaptuk a mi kis bolondunkat.

Miután a fiúk mindent lerendeztek, kezdődhetett a költözködés. Danielle és Perrie csak jövő héten jönnek, amikor már minden készen áll. Elsétáltunk a házhoz, ugyanis az csak pár utcával arrébb volt, és meglepődve, valamint ámulva-bámulva vettem észre, hogy a ház, amit a fiúk kivettek, tényleg hatalmas, és gyönyörű szép. Megszeppenve követtem a többieket a luxuslakásba, amihez saját mozi terem, edzőterem, valamint beltéri medence is társult. Mindenkinek van külön szobája, plusz négy vendégszoba. Mindegyik szobához van saját fürdő, viszont konyha az csak egy van. De szerintem az is elég, úgysem fognak olyan sokat főzni. Ja de, a lányok lehet.

- Na, akkor együnk! – kiáltott fel diadalittasan Niall, és elindult a konyha felé. Mindnyájan megrökönyödve néztünk az ír szőkeség felé.

- Öhm… Niall! Nemhogy a hűtő nincs bepakolva, de még be sem költöztünk. – közölte vele a „hírt” ajkát harapdálva Zayn, megpróbálva visszafojtani ezzel a kitörni vágyó nevetést.

- Jaj, de éhes vagyok! – nézett körbe Nialler fájdalmas arccal.

- Elmegyek a boltba és hozok egy kis hozzávalót, amiből el tudok készíteni nektek egy kis kaját. – vállalkozott Eleanor.

- Veled mehetek? – kérdeztem Lottie-val együtt, amin jót nevettünk.

- Persze, gyertek. Lányok addig segítetek a srácoknak pakolni? – nézett El Emma, Marie, Fizzy, valamint a két iker felé. Emm elkezdett szalutálni.

- Ahogy parancsolja Uram! Khm… Úrnőm? – bámult El-re bizonytalanul a szőke barátnőm. Ezen megint kacagni kezdtünk. Jay is jött velünk egy darabon, de aztán levált tőlünk és hazament.

Eleanorral nagyon-nagyon sokat beszélgettünk. Kezdtük megismerni egymást. Tudja, hogy mit éltem át gyerekkoromban, és azt mondta, hogy bármi kell, hozzá fordulhatok, megpróbál tanácsot adni, segíteni, vagy csak meghallgat, ha bármi bánt, mindig itt lesz nekem. Kezdem azt hinni, hogy anya eltitkolta, hogy van egy nővérem, és, hogy ő Eleanor Calder. Nem, igazából jó tudni, hogy vannak igaz barátaim. Eddigi példaképemmel, Calder kisasszonnyal tehát bővült az amúgy nagyon csekély barátaim száma. És jó érzés tudni, hogy a lányokon kívül rá is számíthatok.